
Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a TV2 idén újra műsorára tűzi közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készülő szuperprodukció forgatása a napokban kezdődik a Fülöp-szigeteken, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget.
A szereplők között van Stohl András és Till Attila párosa is, akik már lázasan készülnek az utazásra. Pénteken ugyanis már indulnak.
Tilla a nagy bejelentést követően szinte üres bőrönddel jelentkezett be az Instagram-oldalán, mely csupán csak magvakat és müzliszeleteket tartalmazott.
Bandi, Bandi! Itt a vacsorád!
– humorizált a műsorvezető, aki nehezen hagyja otthon szeretteit.
Azért az nehéz lesz, a családot itt hagyni, hetekre, ki tudja mennyi időre… az állatokat. Igaz Dubikám? Ilyen még soha nem volt. Tulajdonképpen, ha itt nagyon sokáig eljutunk ebben a játékban, akkor az számomra ilyen rekord-távollét lesz a családomtól
- mondta Tilla, miközben szüntelenül simogatta kutyusát.
Fogalmam sincs, hogy fogom bírni, vagy, hogy ők hogy fogják bírni, úgyhogy ez egy igazi komoly megpróbáltatás lesz. De közben izgalmas is. Holnap elindulunk
- közölte követőivel, majd elárulta, nagyjából egy 16 órás út vár rájuk, de előtte még jelentkezik.
Címlapfotó: Till Attila hivatalos Instagram-oldala

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal