
„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka
Kendőzetlen őszinteséggel mesélt lelki és fizikai problémáiról a Mutasd magad című beszélgetős műsor stúdiójában Tóth Gabi. Az extravagáns énekesnő fejére az elmúlt években válogatott szitkokat szórtak a kommentelők és bulvárcikkek sora jelent meg róla.
A Megasztár második szériájában ismertté vált előadót legjobban a magánéletét célzó durva és állítása szerint igaztalan intrikák bántották a legjobban.
A csalfa feleség vagy a plágiumvád a dalomra, hogy az Átkozott nyár az egy lopás, ezek voltak azok amik a legjobban beütöttek, mert annyira elhitték és olyan tényszerűen közölték le ezeket
– mondta Gabi a Tények Plusznak.
Azt azonban elismerte, hogy valamennyit ő is hibázott akkor, amikor széthulló házassága idején a posztjaiban elhitette a nyilvánossággal, hogy minden rendben van közte és a férje között.
Szerintem nagyon sok ember a szépet és a jót mutatja. Ez nem egy újkeletű dolog tehát azt gondolom, hogy a házasságról beszélgetünk, akkor a problémákat nem nagyon pakolják ki az emberek
– tette hozzá.
Ám mentehetetlenül eljött az a pont amikor tarthatatlanná vált a család helyzete. Gabi érezte lépnie kell, a külvilág számára pedig úgy tűnhetett, hogy minden túl gyorsan történt ezért aztán sokan megbélyegezték az édesanyát.
Amikor realizálódott bennem, hogy érzelmileg merre húzok, akkor én ezt letisztáztam, tehát nem történt az, hogy én egy viszonyba keveredtem volna és közben a férjemmel együtt éltem. Ilyen nem történt és ez nagyon bántott. Rám húzták ezt a csalfa feleség bélyeget
– emelte ki.
De nem csak a kommentelők, néhányan a szerelmesek közvetlen környezetéből sem tudtak megbocsátani Gabinak és táncos párjának. Úgy érezték, hogy ők felelősek a szétszakított családért.
Az ismerőseink közt egy szűrő ment végbe és akik velünk voltak igazán, azok velünk maradtak, akik csak felszínesen azok meg hittek a lapoknak és elveszítettük őket
– vallotta be.
Tóth Gabinak nem csak a lelkét hanem a testét is alaposan meggyötörte a válás körül kialakult herce- hurca. Egy a szívinfarktus tüneteit produkáló pánikbetegség lett úrrá rajta, ami miatt szakember segítségét is igénybe kellett vennie.
Közel 20 évnyi zenei karrierrel a háta mögött ma már Gabi is tudja, hogy bizonyos dolgokat másképpen kellett volna csinálnia, azt azonban még most sem érti, hogy a bulvársajtó részéről a személyét kezdetektől kísérő, az átlagosnál jóval nagyobb figyelmet mivel érdemelte ki.
Talán a legnagyobb hibám az volt, hogy azt akartam, hogy mindenki szeressen. Ezért mindent megtettem. Nem akartam azt, hogy utáljanak. Az, hogy én megosztó lettem már a Megasztárban, ezt nem értettem, hogy miért alakult ki rólam
– fűzte hozzá Gabi.
Pletykák ide, jó vagy rosszindulatú megjegyzések oda az bizonyos, hogy az énekesnő szemmel láthatóan nagyon boldog új párjával, Mátéval, akit a kislánya, Hanna Róza is hamar elfogadott.

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete