
,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg
Egészen másként gondolkodik a szerelemről az ember idősen és fiatalon – fejtegette Gönczi Dorka párkapcsolati és válási mediátor a pénteki Mokkában, hiszen szóba került, hogy Vitray Tamás 91 évesen újra megnősült.
A szakértő úgy véli, a párválasztás akár olimpiai sportág is lehetne a nehézsége miatt. Kifejtette, sokszor 20-30 év után derül ki, hogy olyan alapvető dolgokban, mint az értékrend, különbözik a pár két tagja. Könnyen lehet, hogy ez az együtt töltött idő alatti formálódás eredménye, hiszen teljesen máshogy gondolkodik az életről egy fiatal, egy középkorú és egy idős ember.
Gönczi Dorka tapasztalatai alapján úgy látja, az utóbbi időben nagyon gyakori jelenség lett, hogy a nők elhallgatják valódi vágyaikat, elvárják, hogy az igazi férfi kitalálja, ebből pedig rengeteg konfliktus adódik.
Azt látom, hogy ahol tudjuk, nyírjuk a férfiakat
– magyarázta a szakember a női-férfi szerepek elmúlt néhány évben bekövetkező változását, kicsit sem kímélve a „gyengébbik nem” képviselőit.

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira