
Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az énekes házát pár héttel ezelőtt teljesen elöntötte a víz, ahová nemrégiben a Mokka stábja is ellátogatott.
Akkor elárulta, hogy szomszédjának köszönheti az életét, ő volt az, aki felkeltette, amikor a víz betört a kertjébe. Mindössze egy órája volt kiüríteni a házat, az udvarukon csak csónakkal lehetett közlekedni.
A napokban a Duna végül visszatért a medrébe, így a ház falai ki tudtak száradni, jurtáját azonban szét kell szednie, mivel az még mindig tocsog a víztől.
Az énekest annyira megviselték a történtek, hogy az árvíz után egy síparadicsomban vigasztalódott.
Azonban a havas kaland sem segített neki a történtek feldolgozásában, sőt.
Amellett, hogy folyamatosan rémálmok gyötrik, a minap újabb megrázkódtatás érte.
Egy ideje ugyanis kettétört az egyik foga, melyet csupán fél év után vettek ki a helyéről.
Ez az örlőfog a brutális évem elszenvedője. A feszültségtől ketté tört már fél éve. Ez történik mikor végtelen lehetetlennek tűnő dolgot old meg az ember napi szinten. Na, meg a féktelen ozorai bulizás! Üdv, a Gereblyefogú vitéz
- írta Instagram-bejegyzéséhez a budakalászi kalóz.
Címlapfotó: Varga Viktor hivatalos Instagram-oldala

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre

Rátalált a szerelem Kóbor János lányára, mutatjuk, ki rabolta el a szívét

Gönczi Gábor a Békemenetről: ,,Mi így mondunk köszönetet a magyar kormánynak"

Pápai Joci: ,,Orbán Viktor a világ legjobb politikusa"

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Kökény Dani legújabb dalában a béke fontosságára hívja fel a figyelmet

Videón február legszebb gólja, Szoboszlai rúgta