
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ilyenkor sokan szívesen fogyasztanak alkoholt, de a mértékletes ivás alkalmazásával nem kell a maradandó pillanatokról lemondanunk. A Diageo brit alkoholtartalmú italgyártó cég új kampányának mottója: „A mérsékelt ivás varázslata”, azaz igyuk jobban és élvezzünk ki minden pillanatot.
1. Igyunk vizet
Az alkohol dehidratálja a szervezetet, mivel vízhajtó hatású. Ennek következtében sok folyadékot kell innunk, hogy hidratáltak maradjunk.
Előnyünkre válhat, ha italozás előtt és között, valamint lefekvés előtt elkortyolunk egy-egy pohár vizet.
2. Használjunk mérőpoharat
A mérőpohár segítségével szemmel tarthatjuk, pontosan mennyi alkoholtfogyasztottunk. Ezáltal kontrollálhatjuk magunkat.

A fotó illusztráció: Shutterstock
3. Kísérletezzünk alkoholmentes italokkal
Az alkoholmentes italok piaca az utóbbi években kiszélesedett és választási lehetőségek színes tárházát kínálja. Ha élvezni akarjuk az alkoholtartalmú italokat is,beilleszthetünk közéjük egy-egy szeszmentes hűsítőt.
4. Együnk előtte és közben
Nagyon fontos, hogy ne éhgyomorra kezdjünk el inni, hiszen akkor az alkohol egyből a véráramba szívódik fel. Az étel lelassítja a felszívódás sebességét és szervezetünkre gyakorolt hatását.
Iszogatás közben is csipegessünk valamit.
Forrás: Daily Mail Online
Kapcsolódó tartalom:
Mit tehetünk a másnaposság ellen? – Íme 4 trükk, ami a szenvedés ellen segíthet

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát