
Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje
Arról már korábban is írtunk, hogy mi miatt alakulnak ki különböző szemszínek, azonban most arra is tudományos magyarázattal szolgálunk, hogy életünk során mi miatt változhat a szemünk színe.
Vannak hatások, melyek kisebb, ám vannak, melyek nagyobb változásokat idéznek elő. Ilyen például a kor, a napsütés, az érzelmek, a táplálkozás és az egészség is.
A babák általában világoskék vagy szürke szemmel születnek, ami sokszor besötétedik, ahogy nagyobbak lesznek. Így az is igaz, hogy ahogy öregszünk, egyre sötétebb árnyalatokat vélhetünk felfedezni szemszínünkben.
A melanin termelődést azonban a napsütés is aktiválni tudja, ezért a szemek színe annak hatására is megváltozhat.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Szemünk színét azonban nem csak külső tényezők, belső hatások is megváltoztathatják. Ilyenek az érzelmek is. Amikor boldogok, dühösek vagy szomorúak vagyunk, mindenféle hormonok keletkeznek a testünkben, amik csökkentik vagy növelik a pupilláink méretét. Ez pedig meg tudja változtatni a szemeink színét is, csakúgy, mint az általunk fogyasztott élelmiszerek is.
Míg a spenót igazi vasforrás, ami a szemeket élettelivé varázsolja, addig a hal segít megerősíteni a színét. Ezzel szemben viszont az olajos magvak és a természetes méz a szemeket világosabbá tudja tenni, az olívaolaj pedig több árnyalattal is meg tudja változtatni a szem színét.
Szemeink viszont nem csak a jó dolgokról, hanem az esetleges problémákról is árulkodnak. Magas koleszterinszintet, daganatos megbetegedést is jelezhet egy-egy színváltozás.
Kapcsolódó tartalmak:

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!