
Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai
„Egy két hetes forgatás a válogatás aztán egy pár nap, de olyan felfokozott állapotba kerülünk, hogy én utána van, hogy másfél hónapig nem tudok magamról és közben nyílván megy az élet, anya vagyok, megyek koncertezni, de közben meg alig várom, amikor újra jön, mert imádom minden pillanatát” – vallotta be Gabi.
Fáradtan mégis izgalommal ült újra a mesterek székébe. Az énekesnő egész nyáron koncertről koncertre járt, közben neveli kislányát Hanna Rózát. Mindemellett pedig a tehetségek felkutatását is elvállalta a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadában.
„Nagyjából ugyanazt hozom, vagy ugyanazt adom, amit legelőször, amikor beültem a mesterszékbe. Talán annyi, hogy most már több szempontot figyelembe veszek, hogy ki az, aki már az elején, első jelekből látom, hogy alkalmas arra, hogy az élő showba kerüljön” – mondta Gabi.
Vasárnap este 18 óra 55 perctől újabb tehetségek mutatják meg magukat a Sztárban Sztár leszek! színpadán a TV2-n.
Korábbi tartalmak:

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás