Gyönyörű nővel az oldalán nyilatkozott Krausz Gábor - videóval

Krausz Gábor naponta szerepel a bulvársajtóban, mióta kiderült, hogy 6 év házasság után elválnak Tóth Gabival. A sztárséf vállalta, hogy kamera elé áll, és bemutatta azt a nőt is, akivel a legtöbb idejét fogja tölteni az elkövetkezendő időszakban.

Az elmúlt hetekben jutott Krausz Gábornak bőven a rivaldafényből. Ugyanis augusztus elején jelentették be, hogy Tóth Gabival hat év után elválnak útjaik. Azóta pedig – nem túlzás azt állítani – hogy nem telik el úgy nap, hogy a nevük ne szerepeljen címlapokon. A sztárséf most elárulta, hogy eddig szinte minden évben megkeresték, hogy szerepeljen a Dancing With The Stars műsorban, azonban idáig nem élt a lehetőséggel.

„Valamiért mindig úgy jött ki, hogy nem értem rá. Most pedig lett időm és azt gondolom, hogy talán ez egy olyan kihívás, amire egész életemben vártam. Mindig meg akartam tanulni táncolni, de valamiért mindig lusta voltam, hogy elmenjek tánciskolába. Úgyhogy, hogyha belecsapok valamibe, akkor a legmélyébe csapok” – mondta a Tények Plusznak.

Gábor most Mikes Anna oldalán bizonyíthatja be, hogy nem csak a konyhában van otthon.

„Nagyon akarja, nagyon motivált, nagyon szeretne teljesíteni és szorgalmas. Most, ha ezek megvannak akkor ez egy tánctanárnak az álma, hogy ilyen tanítványa legyen” – tette hozzá Anna.

A Dancing with the Stars negyedik évadának hírességei és profi táncosai már belevetették magukat a munkába. Október 14-től pedig újra, mindenki táncol a TV2-n!

Kapcsolódó tartalom:

Krausz Gábor a túlélésért küzd új partnere mellett

2023. szeptember 07. 09:28
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Szalagkorlátnak csapódott autójával egy édesanya és lánya az M5-ös autópályán, Kecskemétnél vasárnap.
Az esetet egy másik egyenruhás testkamerája rögzítette.
Tudják fokozni a Tiszában: a kamu profilok után itt a mesterséges intelligenciával (AI) készített tömegfotó! – írta ...
Az utóbbi napokban elmaradt a Tisza Párt vezetője mellől élettársa és titkárnője, Szabó Ilona.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes já...