
A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?
Rubint Réka és Faragó Melinda műsorvezető a hétfő reggeli Mokka vendégei voltak, ahol elsőkként avathatták fel a megújult stúdió konyháját.
Az alakformálás királynője szerint a nyári alak egész évben készül, ám Melinda azt figyelte meg, hogy az emberek januárban és szeptemberben határozzák el jobban magukat.
Szerintem tudatosnak és következetesnek lenni az életmódban ugyanannyira egyszerű, mint amikor reggel felkelsz és fogat mosol
- hangsúlyozta a háromgyermekes édesanya.
Ha rutinná válik maga a mozgás és a táplálkozás, ha az emberek tényleg a sportban megtalálják azt, hogy ez egy lelki töltődés, hogy ez egy olyan „antidepresszáns”, ami ténylegesen megoldást ad, energetikailag, lelkileg és mindenhogyan, akkor szeretni fogsz sportolni
- mondta határozottan Réka, majd kiemelte, hogy a kedvenc ételeinket nem kell megvonnunk maguktól, ma már szinte mindent el lehet készíteni egészséges verzióban is.
Így Melindával a Mokka megújult konyháját egy meggyes-mákos zabsüteménnyel avatták fel, mely pillanatok alatt elkészíthető és könnyedén beilleszthető a nyári úszógumikat ledobó diétába.
Réka és Melinda ilyen és ehhez hasonló receptekkel, a rohanó életmódba beiktatható mozgásformákkal várják a nézőket közös műsorukban, a Fitt Reformban, mely szombatonként 13 órától tekinthető meg a TV2-n.

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal

Kísérteties hasonlóság: Lajos herceg fotója felkavarta a rajongókat

Nagy árat fizethet Curtis a kiosztott pofonért

,,A Hold titkai még csak most derülnek ki” – Hátborzongató üzenetet küldött az egykori Apollo-űrhajós

Milliókat keres gigamelleivel a modell, de van, amiért panaszkodik

Megvan a tudományos magyarázat: Ez állhat a szúnyoginvázió mögött

A legtöbben rosszul csinálják, pedig a sorrend mindent megváltoztat

Interjú közben sírta el magát a Jóban Rosszban egykori sztárja

Szokatlan szex-teszt: amit az emberi testről felfedeztek, sokkoló