
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Vasárnap este véget ér a Sztárban Sztár leszek! harmadik évada, melynek döntőjében Yulaysi Miranda és Kaly Roland mellett Kökény Dani száll harcba a fődíjért.
Dani lázasan készül a következő produkcióira, melyek közül az egyikben egy hazai énekessel, Halastyák Fannival – művésznevén Nemazalánnyal – lép majd színpadra.
A feladat nehézsége azonban nem csak a duettben rejlik, ugyanis Pápai Joci énekese Lady Gagát alakító produkciója után ismételten nőt alakít majd.
Most azonban Instagram-oldalán jelentkezett be egy Gucci nevű ló társaságában. Azon kívül, hogy szavazásra buzdította követőit, egy meglepő ígéretet is tett.
„A műsor alatt több interjúban is elmondtam nektek, milyen hálás vagyok, hogy szavaztok rám. Viszont most jön az utolsó fellépés, a döntő, ahol nagyon nagy a tét. Az a tét, hogy a legsokoldalúbb előadóvá váljak. Ha esélyem van arra, hogy megnyerjem a műsort, akkor megígérem nektek, hogy a Gucci-ra fel fogok ülni és annak ellenére, hogy még nem lovagoltam, egy szép lovaglást fogok bemutatni” – mondta lelkesen a fiatal énekes.

A Sztárban sztár leszek! döntője vasárnap 19 óra 15 perctől látható a TV2-n!
A címlapfotó illusztráció: tv2play.hu

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!