
Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Minden határon túlmegy, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyakorlatilag halálosan megfenyegette Orbán Viktor kormányfőt, Magyarországot azonban nem lehet zsarolni, akárhogyan is fenyegetőznek − jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sopronban.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a városban tartott lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az ukrán államfő nemrég úgy nyilatkozott, hogy „majd a katonáik felkeresik a magyar miniszterelnököt, ha nem járulunk hozzá ahhoz, hogy Ukrajna elvigye az európai és benne a magyar emberek pénzét”.
Ez minden határon túlmegy. Ez teljesen új helyzet, amely kialakult Európában, hogy egy európai ország elnöke megöléssel, gyilkossággal fenyegeti egy NATO- és EU-tagállam miniszterelnökét. Magyarországot fenyegetni nem lehet, a magyar miniszterelnököt fenyegetni nem lehet
− hangsúlyozta.
„Minket, magyarokat zsarolni nem lehet. Akármivel fenyegetőzik is Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk azt engedni, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába. Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk engedni azt, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, és akárhogyan, akármilyen alpári, útszéli stílusban fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogunk fizetni az ő háborújukért, és nem vagyunk hajlandók kétszer-háromszor-négyszer annyit fizetni az energiáért csak őmiattuk” − tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az ukrán elnök a Tisza Párt szövetségese, hiszen a Tisza Párt az Európai Néppárt tagja, az Európai Néppárthoz tartozásnak pedig feltétele az Ukrajna-pártiság.
Az Európai Néppárt a legháborúpártibb pártcsalád az Európai Parlamentben. Ursula von der Leyen és Manfred Weber a két legnagyobb csodálója Európában Zelenszkijnek
− vélekedett.
A miniszter végül aláhúzta, hogy Volodimir Zelenszkij fenyegetőzése kiállítja a bizonyítványt Ukrajnáról, azokról, akik ezt az országot akarják behozni az Európai Unióba, és kiállítja a bizonyítványt a Tisza Pártról is, amely Ukrajna szövetségese itt Magyarországon.
„Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij, mi a választást meg fogjuk nyerni, akárhogy is avatkozik be, szuverén nemzeti kormánya marad Magyarországnak, és ők nem csatlakoznak az Európai Unióhoz, nem viszik el a pénzünket, mi pedig nem fogunk részt venni a háborújukban” − összegzett.
(MTI)
Fotó: Képernyőfotó/Szijjártó Péter Facebook-oldala

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!