2026. március 19. csütörtök, Bánk, József
12°C Budapest

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik
Hatalmas siker a miniszterelnök országjárása, aminek a következő állomása Szentendrén lesz pénteken. Orbán Viktor hétfőn Kaposvárra, kedden Egerbe, szerdán pedig Dunaújvárosba látogatott, és mindhárom városban hatalmas tömeg fogadta. A kormányfő a beszédeiben részletezte a választások tétjét, és leszögezte, hogy győzni fognak április 12-én.
2026. március 19., csütörtök 17:25
Vágólapra másolva!

Halad tovább a kormányfő országjárása, szerdán Dunaújvárosba látogatott, ahol 18:30-tól a Dózsa György téren újra hatalmas tömeg előtt állt színpadra a kormánypártok helyi politikusaival együtt. Orbán Viktor a héten több városba is ellátogat, hogy személyesen találkozzon az emberekkel. Az országjárás hétfőn Kaposváron indult, ahol óriási tömeg fogadta Orbán Viktort, majd kedden Egerbe látogatott a kormányfő, ahol szintén rengetegen voltak rá kíváncsiak, majd ugyanez folytatódott Dunaújvárosban is.

Dunaújvárosban is nagy tömeg várta Orbán Viktor érkezését
Dunaújvárosban is nagy tömeg várta Orbán Viktor érkezését
Fotó:  MTI

Orbán Viktor úgy látja, a kormánypártoknak áll a zászló

Az országjárás első három helyszínén több fontos témát érintett Orbán Viktor a beszédeiben. A miniszterelnök többek között részletesen beszélt arról, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen fejlesztések várhatók a városban, majd szót ejtett az április 12-i választás tétjéről és fontosságáról is. A választásnak van egy olyan szereplője is, akit nem hívtak és nem vártak rá. 

Ez a szereplő Ukrajna, amely követeléseket fogalmaz meg Magyarországgal szemben. Azt akarják, hogy váljunk le az olcsó olajról, adjunk pénzt nekik, engedjük be őket az unióba és kötelezzük el magunkat mellettük. Magyarország ezekről lemondott, ebből adódik a konfliktus

– fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy Magyarország akkor tud kitartani a nyomással szemben, ha lesz nemzeti összefogás. A terv világos. Olyan kormányt akarnak a mostani helyébe ültetni, amelyik teljesíti Brüsszel, Ukrajna követelését – vélekedett.

A zászló nekünk áll. Ezt a választást meg tudjuk, és ha elszántak vagyunk, meg is fogjuk nyerni

– emelte ki a kormányfő.

Ahogy Kaposváron, úgy Egerben és Dunaújvárosban is részletesen beszélt a miniszterelnök a háború jelentette veszélyről. Úgy véli, ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani. Olyan kormányt kell választani, ami már bizonyított, és tud nemet mondani. 

Elmondta, a történelem során számtalanszor előfordult, hogy a magyarok ki akartak maradni a háborúból, de a vezetők alkalmatlansága miatt nem sikerült nekik. 

 

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fő/ MTI

A miniszterelnök az elmúlt másfél évtized eredményeire is kitért, majd megjegyezte, hogy

  • olyan adórendszert vezettek be, amivel a nagy nemzetközi vállalatoknak az extraprofit egy részét be kell fizetnie a magyar költségvetésbe,
  • az elmúlt 15 évben a nagy nemzetközi cégektől 15 ezermilliárd forintot vett el és adott oda a magyar családoknak, nyugdíjasoknak és dolgozóknak.

A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást, és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk. Nem adjuk vissza ezt, akkor sem, ha az egész Tisza a feje tetejére áll – fogalmazott Orbán Viktor. 

Az országjárás következő helyszínei

A héten még három városba látogat el a miniszterelnök az országjárása során, a helyszínek:

  • Március 20-án 18 órakor Szentendre, Fő tér.
  • Március 21-én 16 órakor Miskolc, Szent István tér.
  • Március 22-én 16 órakor Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

A jövő héten tervezett helyszínek

  • március 23-án Kecskemétre,
  • március 24-én Nagykanizsára,
  • március 25-én Esztergomba,
  • március 26-án Törökszentmiklósra,
  • március 27-én Veszprémbe és Győrbe,
  • március 28-án Pécelre,
  • március 29-én pedig Békéscsabára látogat.

Orbán Viktor: Mi vagyunk  legnagyobbak

A választási kampány hajrájában kiemelt jelentősége vannak az országjárásnak abból a szempontból is, hogy melyik oldal mennyire tudja aktivizálni a saját szavazótáborát és megszólítani a bizonytalan szavazókat. A március 15-i Békemenet, valamint az országjárás eddigi állomásai alapján a kormánypártok mozgósítása sikeres. Ezzel szemben a Tisza Párt problémákkal küzd, mivel a hivatalos adatok szerint a nemzeti ünnepen tartott rendezvényükön kevesebben vettek részt, mint a Békemeneten, valamint Magyar Péter országjárásán is kínosan alacsony a részvétel.

A tények makacs dolgok. Mi vagyunk a legnagyobbak! Dunaújvárosban is – írta közösségi oldalán Orbán Viktor a Fidesz és a Tisza országjárásai kapcsán. A miniszterelnök két képet is megosztott a bejegyzésben. Az egyik felvételen a dunaújvárosi rendezvényen jelenlévő tömeg látható, míg a másikon a Tisza Párt paksi rendezvénye, ahol csak lézengtek Magyar Péter beszéde közben.

Magyar Péter nem bírja elviselni a kormánypártok népszerűségét

Nehezen dolgozza fel a Tisza Párt elnöke, hogy Orbán Viktor miniszterelnök népszerűsége igencsak magasan áll, az emberek pedig önszántukból mennek el meghallgatni a kormányfőt. Magyar Péter szerint a Fidesz rendezvényein valójában ázsiai statiszták és bértapsolók vannak.

Magyar Péter az egyik videójában arra is kitért, hogy Orbán Viktor országjárásának egri állomásán például a színpad a tér felét elfoglalta, emiatt az a kevés ember is soknak tűnt. A Tisza Párt elnöke azt is kijelentette, a Fidesz 110 ezer zsák krumplival és vöröshagymával akarja megvesztegetni az embereket, és rábírni őket, hogy menjenek el Orbán Viktor rendezvényeire. A miniszterelnök Magyar Péter eszmefuttatására kurtán és nevetve reagált, mondván, baj van a toronyban odaát, megérintette őket a vereség szele.

 

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk