
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A tények: a légtérzár a szokásoknak megfelelően csak a Kossuth tér környezetében lesz érvényben a központi ünnepség idején, így a Tisza is drónozhat, ha betartja a jogszabályokat - írta Kovács Zoltán.
Az államtitkár közölte, Magyar Péter ezúttal is össze-vissza hazudozik: állításaival ellentétben nincs elrendelve "Budapest teljes belvárosára katonai légtérzár" a nemzeti ünnep idejére, és a Tisza is drónozhat a szabályok betartása mellett.
Ahogy minden március 15-én, most vasárnap is a központi ünnepség idején a Kossuth tér környezetében lesz érvényben légtérzár, ez minden nemzeti ünnepségen bevett biztonsági gyakorlat, hogy a résztvevők biztonságosan és zavartalanul ünnepelhessenek - jelezte. Hozzátette, hogy az ilyen korlátozás kezdeményezésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) jogosult, a végső döntést pedig a polgári légiközlekedési hatóság hozza meg.
Kovács Zoltán rámutatott, hogy a TEK által kezdeményezett légtérkorlátozások időpontja és területe nyilvánosan ellenőrizhető: a HungaroControl Zrt. által kiadott NOTAM-ban, a napi légtérfelhasználási tervben, valamint a MyDroneSpace alkalmazásban is.
Ezek segítik a drónhasználókat abban, hogy a jogszabályoknak megfelelően tájékozódjanak, és engedéllyel működjenek - fűzte hozzá.
Szeretettel várunk mindenkit vasárnap a Kossuth téren, ahol 13 órakor Orbán Viktor mond ünnepi beszédet!
- fogalmazott az államtitkár.

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter