
Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Szervezett buszoztatással igyekszik mozgósítani támogatóit a Tisza Párt a nemzeti ünnepen tartott eseményükre. Miközben Magyar Péter a Fideszt rendszeresen vádolja buszoztatással, addig a saját támogatóit is buszokkal igyekszik összegyűjteni. A Magyar Nemzet korábban több információt is kapott arról, hogy a tiszás szervezők a Keleti Pályaudvar és a Hungexpo környékén igyekeznek majd eldugni a buszokat.

Az értesülések a két helyszínről igaznak bizonyultak, ott ugyanis a lap fotósa több tucat járművet fedezett fel, amelyekből folyamatosan szálltak ki a Tisza Párt tüntetésére érkező szimpatizánsok, majd pedig metróra ültetik őket, hogy azt a látszatot keltsék, önkéntesen érkeztek a menetre.
Információik szerint a buszok az ország több pontjáról indultak, és a kora délelőtti órákban megérkeznek a fővárosba. Úgy tudják, a szervezők arra kérték a buszoztatott szimpatizánsokat, hogy kisebb csoportokban közelítsék meg a gyülekezési pontként kijelölt Deák Ferenc teret.

A fényképek alátámasztják a Magyar Nemzet korábbi értesüléseit, miszerint a buszoztatással kapcsolatos szervezést azok után kapcsolta magas fokozatba a Tisza Párt, hogy egy előzetes felmérés után kiderült: a párt vidéki szimpatizánsaiban nincs érdemi hajlandóság arra, hogy részt vegyenek Magyar Péter rendezvényén. Egy, a Tisza Párt elnökségével együtt dolgozó forrásuk szerint Magyar Péter attól tart, hogy nem tudják majd megtölteni a Hősök terét, így pedig kiderül, hogy csökken a pártja iránti érdeklődés.
Komoly baj lenne, hogyha most kevesebb embert sikerülne mozgósítani, mint október 23-án. Éppen ezért most korábban is kezdődött a szervezés, illetve igyekeznek mindenkit bevetni
– jelentette ki az informátor. Elmondta, számos olyan jelzést kaptak az előzetes igényfelmérést követően, amelyből kiderült, hogy a vidéki tiszások nem szeretnének Budapestre menni meghallgatni Magyar Pétert.
Miután nagyon sok helyi, öntevékeny kör, Tisza-sziget inaktívvá vált az elmúlt fél évben, ezért több olyan térség is van, ahol csak a helyi jelöltön keresztül tudunk mozgósítani. De látszik, hogy nagyobb távolságokat nem akarnak megtenni az emberek egy tüntetés miatt
– jelentette ki a forrásuk.
Nem ez az első eset, amikor Magyar Péter buszoztatást vet be annak érdekében, hogy elkerülje a csúfos bukást. Legutóbb a Tisza Párt október 23-i háborús menetére kellett vidéki nagyvárosokból Tisza-szimpatizánsokat toborozni, ugyanis kiderült, a rendezvényt gyér érdeklődés kíséri. A szervezők akkor az utolsó pillanatokban kezdték szervezni a vidéki szimpatizánsoknak a buszos és telekocsis utazásokat. A szervezés élén akkor Szedmák-Kiss Zoltán, a párt budapesti önkénteseinek vezetője állt, aki a Tűzfalcsoport információi szerint korábban a szigetmozgalom eseményeit koordinálta a pesterzsébeti Tisza-szigeten.
A tiszás aktivista források szerint a szervezés feszült hangulatban zajlott, a pártvezetés pedig elégedetlen volt az eredményekkel. A mostani, március 15-i buszoztatáshoz hasonlóan a helyek egy része tavaly októberben is ingyenes volt, ugyanakkor előfordult, hogy egy vidéki tiszásnak két- vagy háromezer forintot kell fizetnie a budapesti utazásért.
A Tűzfalcsoport forrásai szerint az ingyenes szállítás finanszírozása szürke zónának számít, ennek ellenére a Tisza Párt él ezzel a lehetőséggel.
Nyitókép: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban