
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Deák Dániel Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy információi szerint a Tisza Párt környezetében egy, a közvéleményt befolyásoló akció előkészítése zajlik.
A politikai elemző azt is jelezte, hogy részletesen ismertetni kívánja az ügyet.
16 órakor figyeljétek a Facebook-oldalamat, akkor mindent elmondok!”
– írta, jelezve, hogy később további információkat tesz közzé.
Deák Dániel arra is utalt, hogy az általa említett adatokról még a párt kampányfőnöke is csak zárt körben beszél.
Mint ismert, a napokban
kiszivárgott a Tisza energiaterve amelyben többek közt a rezsicsökkentés, a védett üzemanyagárak megszüntetése, a MOL tulajdonosi szerkezetének átalakítása, és az MVM privatizációja szerepel.
Ezen információkat figyelembe véve előfordulhat, hogy a Deák Dániel által megosztani kívánt és a Tisza kampányfőnöke által eltitkolt adatok hasonlóan nagy horderejűek lesznek.
Nyitókép: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár