
Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

„Segítek, Peti, például azért nem tájékoztat, mert te az ukránokkal vagy. Tudsz te Zelenszkij haverodtól mindent” – fogalmazott Menczer. Hozzátette: Magyar Péter akár fel is szólíthatná az ukrán vezetést, hogy azonnal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság kőolajvezeték vezetéken.
A kommunikációs igazgató szerint mindenki számára világos, hogy Magyar Péter „Münchenben szövetséget kötött Brüsszellel és Kijevvel”, és úgy fogalmazott: az ellenzéki politikus „Weber és Zelenszkij bábja”, ezért nem szólal fel az ukrán olajblokád ellen.
Menczer Tamás kemény történelmi-politikai párhuzamokat is vont. Azt írta: a magyarok a „bábfigurákat mindig elzavarták”, és szerinte ez a sors vár Magyar Péterre is. Bejegyzésében több korábbi ellenzéki szereplőt is említett, köztük „Fegyőr Bandit” és „MZP”-t, valamint az egykori SZDSZ-t, úgy fogalmazva, hogy a magyar politikatörténet „szemétdombján” várják őt.
A kormánypárti politikus azt is hangsúlyozta: Magyar Péterrel szemben Orbán Viktor megvédi a magyar energiabiztonságot és a rezsicsökkentést, és meg fogja törni az ukrán olajblokádot.
Magyarország az első! Nem Ukrajna
– zárta bejegyzését Menczer Tamás.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban