A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

A lap ugyanis kénytelen volt elismerni: hiába egyeztettek interjúkat a Tisza Párt több egyéni jelöltjével, amikor az újságírók Budapestre érkeztek, minden megszólalást lemondtak. Senki nem nyilatkozott. Senki nem vállalta a kérdéseket. Senki nem mondta el, mit képvisel, mit akar, mire készül.

Még az Economist is meglepődött.

PR-cikk, kellemetlen utóirattal

Dömötör Csaba szerint az Economist írása újabb példája annak, hogyan válik az újságírás politikai PR-termékké. A cikk részletesen foglalkozik Magyar Péter megjelenésével, slim fit fehér ingjével, chino nadrágjával – miközben olyan „apró” részletek már nem fértek bele, mint például a magánéleti botrányai vagy a volt felesége lehallgatása.

A megszólaló „független elemzők” között rendre olyan szereplők tűnnek fel, akik korábban is minden éppen aktuális ellenzéki jelölt mellett kampányoltak a nemzetközi sajtóban. Köztük a Tisza új külügyi felelősének férje is, aki – szintén terjedelmi okokból – nem érezte szükségét annak, hogy a BKV-botrányhoz fűződő ismereteit megemlítse.

Amit már nem lehetett elhallgatni

Az igazán érdekes azonban nem ez. Hanem az, amit már az Economist sem tudott elhallgatni.

A cikk végén ugyanis leírják: az újságíró előre leegyeztetett interjúkat több tiszás jelölttel, ám az utolsó pillanatban mindet lemondták. Magyar Péter jelöltjei elnémultak. Vagy inkább elnémították őket.

Szűcs Gábor, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja szerint Magyar Péter személyesen avatkozott közbe, mielőtt bárki beszélhetett volna a tiszás tervekről. Nem véletlenül. Ha megszólalnának, megbuknának.

Némaság, mint kampánystratégia

A kép egyre világosabb: a Tisza Párt kampánya tudatosan épít a hallgatásra. Nem beszélnek adóemelésekről, nem beszélnek megszorításokról, nem beszélnek a brüsszeli elvárások végrehajtásáról. Nem beszélnek semmiről.

A jelölteket letiltották a nyilatkozatokról – nemcsak az Economist, hanem a magyar választók elől is. Az ugyanabból a nemzetközi forrásból finanszírozott hazai médiumok pedig ehhez asszisztálnak: egyetlen kritikus kérdést sem tesznek fel.

A terv egyszerű: a választásig hallgatni, hogy utána mindent lehessen.

Úgy tűnik, a némaság, mint unortodox kampányeszköz még az Economist újságíróit is meglepte.

Április 12-én pedig a választók eldönthetik, hogy kérnek-e ebből a „meglepetés-politikából”.