
Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

A Századvég új kutatásának eredményei alapján a magyar felnőtt lakosság 89 százaléka hallott arról, hogy Ukrajna elzárta a Barátság kőolajvezetéket Magyarország és Szlovákia irányába, aminek következtében nem érkezik orosz kőolaj hazánkba. A lépéssel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vélhetően üzemanyag-ellátási zavarokat és drasztikus áremelkedést próbál előidézni, hogy így beavatkozzon a magyar választásba és Ukrajna-barát kormányt juttasson hatalomra. A politikai nyomásgyakorlási kísérlet jelentős ellenállást vált ki a magyarokból: a véleménnyel rendelkezők csaknem háromnegyede nem ért egyet a lépéssel.

Az olajblokáddal az ukrán vezetés megsértette az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást, ezért az ügyben az Európai Bizottságnak be kellene avatkoznia Magyarország és Szlovákia oldalán. Brüsszel azonban ehelyett asszisztálni látszik Zelenszkij politikai akciójához, ami részben azzal magyarázható, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök még akkor is teljesen betiltaná az orosz energiahordozókat az EU-ban, ha az jelentős áremelkedéssel és ellátásbiztonsági kockázatokkal járna. A kutatásból kiderül, hogy a magyarok 62 százaléka nem ért egyet a brüsszeli törekvéssel.

Minden jel szerint a Bizottság is befolyásolni akarja a magyarországi választások eredményét, mert abban bízik, hogy egy esetleges kormányváltással elhárulhat az akadály Ursula von der Leyen fő célkitűzéseinek megvalósítása előtt; azaz Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása, felfegyverzése, finanszírozása és az orosz energiahordozók betiltása is zöld utat kaphat. Sokatmondó, hogy kiszivárgott információk alapján, Brüsszel azért április 15-re időzítheti az olajembargós javaslatának előterjesztését, mert abban bízik, hogy az új magyar kormánnyal könnyedén elfogadtathatja az intézkedést.
A kutatás eredményei alapján, a magyarok átlátnak a szitán: kétharmaduk tisztában van azzal, hogy mire készül Ukrajna és Brüsszel, többségük számára pedig az is világos, hogy ehhez a magyar ellenzéket kívánják felhasználni.
• Módszertan
CATI, n=1000, felnőttkorú magyar lakosság körében, 2026. február
Nyitókép: MTI

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt

Lázár: Felszólítjuk Magyar Pétert, tisztázza, miben egyeztek meg Zelenszkijjel!

Orbán Viktor: felszólítom Zelenszkij elnököt, hogy a vizsgálóbizottságot engedje be és biztosítsa a munkájához szükséges feltételeket