2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
4°C Budapest

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Zelenszkij és több ukrán politikus a Fehér Házban
Rusztem Umerov, Ukrajna védelmi minisztere is érintett ugyanabban a korrupciós ügyben, mint az energetikai miniszter, Hrinjuk, írta az X-en Alekszandr Dubinszkij.
2025. november 12., szerda 17:38
Vágólapra másolva!

Ukrajna védelmi minisztere, Rusztem Umerov is érintett ugyanabban a korrupciós ügyben, mint az energetikai miniszter, Hrinjuk – derül ki az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) által megszerzett hangfelvételekből – írta az X-en Alekszandr Dubinszkij ukrán újságíró, volt parlamenti képviselő, a bejegyzést a Magyar Nemzet szemlézte.

„Vagyis Zelenszkij odáig merészkedett, hogy három korrupt tisztviselőt is magával vitt, és egy asztalhoz ültette őket Trump elnökkel” 

– tette hozzá a politikus, aki korábban a Volodimir Zelenszkij-féle A Nép Szolgája párt tagja volt, de később kizárták a frakcióból.

A lap korábban megírta, hogy Petro Porosenko volt ukrán elnök pártja, az Európai Szolidaritás bejelentette, hivatalosan is megkezdi a Denisz Szmihal vezette kormány leváltásának eljárását. A döntést a párt Telegram-csatornáján tették közzé, hangsúlyozva, hogy 

a jelenlegi kabinet alkalmatlan, korrupt, és képtelen biztosítani az állam irányíthatóságát, a társadalmi egységet és a nemzetközi partnerek bizalmát.

Az ukrán kabinet szerdán felfüggesztette hivatalából Herman Haluscsenkót, aki jelenleg igazságügyi, korábban pedig energetikai miniszterként dolgozott – közölte Julija Szviridenko miniszterelnök.

Fotó:  Alekszandr Dubinszkij ukrán újságíró X-oldala

 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk