
Gyújtogattak, rongáltak, tomboltak a tiszások a Rendszerbontó Nagykoncert után

Adóügyi köpönyegforgatás – mutatott rá Kocsis Máté mindarra, amit Kármán András csinál. A Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán egy videót is megosztott, hogy alátámassza kijelentését.
A videóban látható, ahogy Kármán András 2010-ben a Fidesz gazdasági államtitkáraként még az éppen bevezetés előtt álló személyijövedelemadó-rendszert dicséri. Akkor annak az szja-rendszernek az alapjait méltatta, amelyek jelenleg is érvényben vannak.
Bár az szja azóta nem sokat változott, Kármán András hozzáállása azonban igen.
Az akkori dicsérő szavakból mára már csak a rendszer támadása és az emberek adórendszer ellen való hergelése maradt. Magyar Péter új emberét az sem zavarja, hogy 15 évvel ezelőtti önmagának mond ellent. Bár ez a Tisza Pártnál nem meglepő, hiszen a baloldali párt elnöke nemcsak a 15 évvel ezelőtti önmagának, de van, hogy a napokkal korábbi önmagának is ellentmond.
A Tisza Párt gazdasági szakértője azért kritizálja a kormányt, mert a magyar gazdaság a harmadik negyedévben éves összehasonlításban 0,6 százalékkal növekedett, az előző negyedévhez mérten stagnált. Miközben Kármán András nagyon jól tudja, hogy a háború blokkolja a gazdaságot. Mindez azért különösen visszás, mivel éppen a Tisza Párt körül mozgó emberek azok, aki a háború mellett állnak ki. Magyar Péter pártjánál olyan magas szintre jutott a háborúpártiság, hogy kirúgják azt, aki kiállna a vérontás ellen. A baloldali párt egyik leendő képviselőjelöltjét ugyanis kirúgták, miután aláírta a kormánypártok háborúellenes petícióját. Mindemellett már az is látható, hogy a Tisza Párt Ukrajnába vinné a magyar emberek pénzét is.
Nyitókép: Facebook

Gyújtogattak, rongáltak, tomboltak a tiszások a Rendszerbontó Nagykoncert után

Lebuktak Magyar Péter szervezett provokátorai - videó

1 millió kézfogásra fel – különleges országjárásra indul Orbán Viktor

Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

A Hősök terén mutogatta a heréjét egy tiszás rapper, botrányba fulladt Puzsér Róbert rendezvénye

Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!

Megint a rezsicsökkentést támadja, és az eltörlését követeli Magyar Péter energetikai szakértője

A Fidesz egyre több, a Tiszához köthető választási visszaélésről kap bejelentést

A Fidesz fog kormányt alakítani, bukta lesz a Tiszának! – szögezte le Orbán Balázs egy amerikai kutatás alapján

Szijjártó Péter: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból

Deutsch Tamás: Magyar Péter átvert mindenkit, és tőle aztán senki ne várja, hogy kint tartja Magyarországot a háborúból!

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására