
Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése
Palóc André közösségi oldali videójában kifejtette, hogy az első lépés volt a pályázatok meghirdetése, és ma már ott tartaank, hogy sorra kapják az értesítést a magyar vállalkozások a Demján Sándor Program támogatásáról
A Demján Sándor 1+1 Programban újabb 141 vállalkozás támogatásáról született döntés. Ezzel együtt összesen eddig már félezer magyar mikro-, kis- és középvállalkozást értesítettünk a támogatásról, mintegy 44,4 milliárd forint értékben.
Arról is döntöttünk, hogy felgyorsítjuk a döntéseket és a kifizetéseket. Július elejére minden vállalkozást kiértesítünk és a harmadik negyedévben kifizetjük a támogatásokat
– emelte ki a szóvivő.
Kitért arra is, fontos, hogy a kormány nemrégiben döntött arról is, hogy további 82 milliárd forintos többletforrást biztosít a programra, így a keretösszeg 48 milliárd forintról 130 milliárd forintra emelkedett, amelynek köszönhetően 450 helyett közel 1800 vállalkozás támogatása válik lehetővé.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban