
Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó
Benjámin Netanjahu Magyarországot méltatta a nemzetközi szervezetekben Izraelnek nyújtott támogatásáért vasárnap.
Magyarország megvéd minket az Európai Unióban
- jelentette ki az izraeli kormányfő Budapesten a Washingtonba induló gépre való felszállása előtt a The Times of Israel cikke szerint.
Megvéd minket az ENSZ-ben, sőt mi több, a korrupt, s a mindannyiunk - az izraeli védelmi erők katonái, parancsnokai, valamint Izrael Állam - ellen irányuló hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) is
- hangsúlyozta.
Netanjahu "az eljövendő dolgok előjelének" nevezte Magyarország azon döntését, hogy kilép az ICC-ből. Az izraeli miniszterelnök elmondta, hogy magyar tárgyalópartnereivel egyebek között közös fegyvergyártásról és a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok sorsáról egyeztettek, így a magyar-izraeli kettős állampolgárságú Omri Miranról is.

Fotó forrása: MTI / Illyés Tibor
Az izraeli kormányfő felhívta a figyelmet arra is, hogy hétfőn Donald Trump amerikai elnökkel is megvitatják a "túszok, illetve a gázai győzelem beteljesítésének kérdését, valamint természetesen a vámokat, amelyek Izraelt is érintik". Reményét fejezte ki, hogy az amerikai elnök enyhíteni fog az Izraelből érkező árukra kiszabott 17 százalékos behozatali terhen.
Én vagyok az első külföldi vezető, aki személyesen fog tanácskozni Trump elnökkel erről az izraeli gazdaság számára oly fontos ügyről
- húzta alá.
Úgy vélem, hogy ez tükrözi a különleges személyes kapcsolatunkat, valamint az Egyesült Államok és Izrael közötti különleges viszonyt, amely oly létfontosságú ebben az időben
- fűzte hozzá.
Az izraeli pénzügyminisztérium csütörtökön arról számolt be, hogy az amerikai vámok az izraeli gépek és egészségügyi felszerelések exportját érinthetik. Ugyanakkor Izrael már múlt kedden kezdeményezte az amerikai importot illető megmaradt vámjainak eltörlését. A két ország 40 éve szabadkereskedelmi egyezményt kötött, így az Egyesült Államokból érkező import 98 százaléka vámmentes.
Forrás: MTI

Akkorát álszenteskedett Magyar Péter egy interjúban, csoda, hogy nem szakadt rá az ég + videó

Késelés Párizsban - „Ha Brüsszel dönt, ránk is ez vár”

Orbán Balázs: Magyar Péter azt mondja, amit az emberek hallani akarnak

Kiütéses győzelmet aratott a Fidesz 2025-ben

Itt a REAKCIÓ! Orbán Balázs súlyos hazugságokkal szembesítette Magyar Péteréket

Menczer Tamás: Magyarország nem lesz bevándorlóország

Bekövetkezett, amitől tartottunk: Magyar Péter főnöke katonákat küldene Ukrajnába (VIDEÓ)

A Tisza német testvérpártja megszorításra készül - Nyugdíjkorhatárt akarnak emelni és csökkenteni az egészségügyi szolgáltatásokat Németországban

Zsigó Róbert: Amíg nemzeti kormány van, az idősek számíthatnak ránk

Csak egy módon kerülhető el, hogy Magyarországnak be kelljen fogadnia 30 ezer migránst

Hidvéghi Balázs: 2025-ben a béke és a biztonság lett a legnagyobb érték

Milyen volt a gyermek Orbán Viktor? A miniszterelnök édesanyja elárulta