
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok
Árad a hazugság. Egyetlen szó sem volt igaz a szír repülőgépről
– fogalmazott Kocsis Máté a Facebook-oldalán. A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén a titkosszolgálatok vezetői részletes tájékoztatást adtak a Magyar Hang nevű baloldali portál és a Magyar Péter által terjesztett álhírről - írja a Magyar Nemzet.
A politikus közölte, hogy a Tisza Párt elnökének közléseire általánosságban is jellemző, felépített, minden részletre kiterjedő valótlanságok a szír repülőgép esetében is kézzelfoghatóak, különös gond azonban velük, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, melynek kezelésében a szolgálatoknak aktívan részt kellett venniük.
Az álhírrel kapcsolatos híradások megjelentek számos európai felületen, a közösségi média széles körében, de a közel-keleti térségben szerkesztett oldalakon is, így azok eljuthattak Bassár el-Aszad bukott elnök ellenlábasaihoz, és fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon. Ugyanezekben a napokban támadás érte a damaszkuszi magyar nagykövetséget
– tette hozzá.
Kocsis Máté ismertette, hogy a szolgálatok jelenleg is vizsgálják az álhír forrását, közösségi médiás terjesztőit. Leszögezte, hogy Magyar Péter hazudozása ezúttal lényegi kockázatot jelentett hazánk nemzetbiztonságára és honfitársainkra.
Közölte a tényeket, melyek szerinte minden értelmes ember számára ma már világosak lehetnek: nem érkezett szír felségjelzésű gép Magyarországra, nem vonult ki a TEK a bukott Asszad elnök védelmére, nem írattak alá senkivel semmiféle titoktartási nyilatkozatot, Magyar Péter szándékosan, több alkalommal ismételte meg a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő hazugságot, félrevezette a közvéleményt.
Árad az ostobaság is
– fogalmazott a frakcióvezető annak kapcsán, hogy Magyar Péter ma reggel sérelmezte, hogy őt nem hívták meg a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésére, és ideges, kapkodó posztjában zavaros utalást tett a Tanú című film ikonikus jelenetére.
Kirívó tájékozatlanságra utal mindez, ugyanis a bizottság nem hatóság, nem bíróság, nem átjáróház, nem szoktak érdeklődőket hívni, de még vizsgált személyeket sem, és szigorú szabályai, valamint feltételei vannak a titkos információk megismerésének (amikkel Magyar Péter amúgy sem tud felelősen bánni). Az Alkotmányvédelmi Hivatal jelenleg magát az ügyet vizsgálja, feltárja az érintettek körét, s nem feladata, hogy a Tisza elnökének színpadot ácsoljon. A hozzáértők számára tehát megmosolyogtató Magyar meghívásra való igénye, mely inkább csak arra jó, hogy hangulatot keltsen és újfent becsapja követőit
– tette hozzá.
Címlapfotó: MTI/Kovács Attila

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete