
Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben az orosz agresszióval és az orosz–észak-koreai katonai együttműködéssel szemben megerősíti az Ukrajnának nyújtott uniós támogatást. Az állásfoglalás azonban nem a mihamarabbi tűzszünetet, hanem a konfliktus eszkalációját célozza, ami tovább fokozza az Európára leselkedő háborús veszélyt. Emellett a lap birtokába került dokumentumban szereplő javaslatok egy része a korábbiaknál is súlyosabb gazdasági nehézségek elé állítaná a tagállamokat.
A dokumentum legjelentősebb pontjai közé tartozik a

A fotó illusztráció: Shutterstock
A dokumentumban azt írják, az EU és tagállamai azt vállalták, hogy Ukrajnát annak győzelméig és helyreállításáig támogatják, másrészt azt, hogy az eddigi katonai segítségnyújtás elégtelen. Kijelentik továbbá, hogy Ukrajna átfogó támogatását addig kell fokozni és gyorsítani, amíg meg nem nyeri a háborút, ezen pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fenyegetése sem változtat.
Oroszország semmilyen nukleáris fenyegetése sem fogja visszatartani az EU-t attól, hogy további segítséget nyújtson Ukrajnának az önvédelemhez
– olvasható a dokumentumban, melyben kiemelik, Donald Trump kormányától is azt várják el, hogy támogassák Kijevet.
Az egyik pontban Dél-Koreával kapcsolatban azt írják, „felhívja az EU-t és tagállamait, hogy működjenek együtt Dél-Koreával, és törekedjenek arra, hogy megváltoztassák az Ukrajna felfegyverzésével kapcsolatos álláspontját annak érdekében, hogy jelentős katonai erőforrásokat biztosítsanak Ukrajna védelmi műveleteinek támogatásához”.
Ezen felül azt is szorgalmazzák a dokumentum szerint, hogy az Európai Unió és tagállamai támogassák az orosz ellenzéket, és ellenzi az orosz féllel folytatott párbeszédet.

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban