
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok
A Fidelitas a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézményhez hirdette meg demonstrációját, mivel tudomásuk szerint Kiss Lászlót és a volt óbudai alpolgármestert, Czeglédy Gergőt ott tartják fogva. Czirják László, az óbudai Fidelitas alelnöke emlékeztett, hogy a júniusban megválasztott képviselő-testület hétfői alakuló ülése rendhagyó volt, mert az újraválasztott Kiss László azt a börtönből hívta össze, és ott is tette le az esküjét.

Czirják László hangsúlyozta: azért a Venyige utcába hirdették meg az akciójukat, mert szeretnék megmutatni, hogy a választópolgárok hol kereshetik a polgármestert, ha kérdéseik vannak felé. A Fidelitas óbudai alelnöke hozzátette, hogy fogadóóra helyett beszélőre érkezhetnek Kisshez. Czirják László arról is beszélt, hogy bár Kiss László és Czeglédy Gergő előkelő helyen szerepeltek a baloldal fővárosi listáján júniusban, Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a korrupciós ügy kirobbanása óta feltűnően hallgat az ügyben. "Miután átverték óbudaiak tízezreit, Karácsony és Gyurcsány börtönpolgármestere a hűvösről vezetné Óbudát, ez pedig szégyen. Óbuda ennél jobbat érdemel" - jelentette ki a Fidelitas óbudai alelnöke.
A Fidelitas aktivistái megpróbáltak bemenni beszélőre Kiss Lászlóhoz és Czeglédy Gergőhöz, de a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói felvilágosították őket, hogy ezt csak a hivatalos utat betartva tehetik meg.
MTI/Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete