
Elismerő szavak: Így álltak ki Orbán Viktor mellett a világ vezető politikusai – Videók
"Mi, magyarok már hosszú évek óta küzdünk a velünk szemben alkalmazott gyalázatos kettős mérce ellen, aminek létezését a Soros-hálózat és a baloldal emberei persze mindig próbálták letagadni" - szögezi le a felvételeken Deutsch Tamás.
De a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát – tette hozzá a kormánypárti politikus.
A Soros-hálózathoz tartozó emberek önként és dalolva mesélték el, hogy milyen manipulatív módszerekkel terjesztenek szemenszedett hazugságokat és durva rágalmakat Magyarországról – emlékeztetett rá a Fidesz EP-képviselője.
Deutsch Tamás a Facebook-oldalára feltöltött videóban felidézi, hogy Carolina Punset, volt spanyol liberális EP-képviselő, Andrej Noskó, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója, Kálmán Mátyás, a 24.hu és az Index korábbi újságírója és Dalibor Rohac, egy amerikai kutatóintézet munkatársa többek között arról beszélnek a napvilágra került felvételeken, hogy mondjanak egyébként bármit is a nyilvánosságban:
Sőt egyikük még azt is büszkén bevallja, hogy több alkalommal maga is felbérelt egy-egy újságírót, hogy népszerűsítsék a Soros-szervezetek hazug anyagait.
Deutsch Tamás nyilvánvalóvá teszi, hogy mindez nem maradhat következmények nélkül.
Címlapfotó: Facebook/Deutsch Tamás

Elismerő szavak: Így álltak ki Orbán Viktor mellett a világ vezető politikusai – Videók

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében

Kimondta a kulcsember: „Veszélyes időkben a Fidesz a biztos választás”

Orbán Viktor: a választás tétje az is, hogy bevándorló országgá tesszük-e Magyarországot

Orbán Viktor: A következő kormányzati években elérjük az 1000 eurós minimálbért és az 1 milliós átlagbért

Mráz: a Fidesz a tapasztalat és a fiatalítás egyensúlyára törekszik

Benjámin Netanjahu mellett több külföldi politikus is méltatta Orbán Viktort és a Fideszt

Kelemen Hunor: Orbán Viktor vezetésével Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat

Már a Partizánban is arra jutottak, hogy a Fidesz a biztos választás

Őry Péter: a Fidesz a biztos választás a határon túli magyarság képviseletére

Már az ellenzéki sajtó is Fidesz-előnyt számol, Magyar Péter pánikolva akadt ki

„A biztos választás a Fidesz, nem most kell kísérletezni” – Szalai Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel elemzése a Fidesz-kongresszuson