
13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Súlyos vádak merültek fel annak a Kolozs megyei kilencéves kislánynak az ügyében Romániában, akit az anyja és annak élettársa folyamatosan vert - számolt be róla vasárnap a Maszol.
A gyermeket arra kényszerítették, hogy helyettük végezze el az összes házimunkát.
Állítólag egy rokon számtalan bejelentést tett a városházán és a szociális szolgálatnál, de egyelőre egyikre sem kapott választ.
Az áldozat négyéves kishúga is hasonló veszélyben lehet, ám a hatóságok úgy döntöttek, hogy nincs okuk elvenni a szüleitől.
A seprűnyéllel a fejemre ütött. Övvel vert, kificamította a kezem, megütött és befogta a számat, hogy ne sikítsak
– mesélte a 9 éves kislány, aki kénytelen volt egyedül megtalálni a menekülés módját.
Kiugrott az ablakon, és segítséget kért a szomszédoktól. A kis áldozat egyik rokonának elmondása szerint a bántalmazások évek óta folytak, és ez idő alatt a hatóságok figyelmen kívül hagyták a kislány szenvedéseit.
Egész nap bezárt a házba, ott kellett maradnom, és amikor rájött, hogy kimentem, odajött és megvert
– mondta a kislány.
Egy szociális munkás tavaly ősszel járt ellenőrzésen a kislány családjánál, és a jelentésében azt írta, hogy a gyermek nincs veszélyben.
„Mindig volt mit enniük. A gyermek anyjának több... mondjuk úgy, hogy problémája van, és nem jön ki jól a szomszédokkal, ezért sok bejelentés érkezik ellene” – nyilatkozta Claudia Bodiu szociális munkás.
A gyermek rokona szerint mindenki tudott ezekről a dolgokról, és számtalan alkalommal tettek bejelentést. A kislány december óta nem járt iskolába, és senki, semmilyen intézmény, sem az iskola, sem a polgármesteri hivatal nem vette észre.
Az ügy vizsgálata folyamatban van.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek