
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Az ausztrál rendőröket helyi idő szerint hétfőn este riasztották a perthi repülőtérre, egy Sydneyből induló járaton ugyanis egy rendbontó borzolta a kedélyeket.
A 34 éves nő sem a személyzettel, sem az érte érkező hatósággal nem volt hajlandó együttműködni, és megpróbálta magát kivonni az intézkedés alól – derül ki az Ausztrál Szövetségi Rendőrség beszámolójából.
Az egyenruhások le akarták fogni az őrjöngő utast, aki ekkor a ruhájába rejtett tollal megütötte egyikük alkarját, a közbelépő kollégájának pedig az arcát és a nyakát vette célba. Végül a nőt őrizetbe vették, és elvezették a reptérről.
A fejen szúrt rendőr csúnya sérüléseket szenvedett, és a mentők az egyik helyi kórházba szállították. Szerencsére azonban csak az éjszakát kellett bent töltenie, és másnap reggel hazaengedték.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról