
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Szerdán két gyermek holttestét találták meg egy dél-németországi otthonban, Rosenheim városában, mint kiderült, anyjuk is megsérült – számolt be a borzalmas esetről csütörtökön a Paraméter.
Információk szerint a mentőket a család egyik ismerőse riasztotta, aki azért ment át hozzájuk, hogy megnézze, minden rendben van-e velük, a házban azonban felfedezte a 39 éves sérült nőt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Rendőrségi információk szerint a kegyetlen anya kedden gyilkolhatta meg 6 és 7 éves gyermekeit, majd szerdára virradó éjszaka saját magával is végezni akart.
A nőt végül kórházba szállították, jelenleg megfigyelés alatt áll, állapota stabil.
Az ügyben még tart a nyomozás.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról