
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia
Egy amerikai kisfiú jelenleg az életéért küzd, miután egy karácsonyi fényjáték részeként használt drón eltalálta a floridai Orlandóban – számolt be a tragikus esetről hétfőn a Metro.
A 7 éves Alexander Edgertonra a sok lezuhanó drón egyike esett rá szombaton este a Lake Eola Parkban tartott showműsoron, amikor több kis drón is összeütközött.
A drámai pillanatot videóra is vették többen, a felvételeken látszik, ahogy a világító drónok elkezdtek a földre és a tóba potyogni.
A kisgyermek édesanyja egy helyi lapnak elmondta, hogy családja éppen a bemutatót nézte, amikor az elektromos kütyü olyan erővel találta el kisfiát, hogy eszméletét vesztette.
Információk szerint egyedül Alexander sérült meg az incidens során, a hatóságok vizsgálják az esetet. A kicsit súlyos sérüléssel szállították kórházba.

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak