
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia
Bizonyos értelemben a közúti ellenőrzés egy új formájára kell felkészülniük a brit autósoknak a közeljövőben – közölte pénteken a LadBible.
Olyan két irányba néző kamerákat készülnek telepíteni a hatóságok, amelyek némileg különböznek az eddig megszokott traffipaxoktól. Gyenge infravörös fényt használnak majd az új berendezések, amivel megszűnik a villogás, mikor működésbe lép, és ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az autósoknak sejtésük sem lesz róla, hogy megbüntetik-e őket.
A sárgára festett kamerák az útszakasz mindkét oldalát képes lesz ellenőrizni, és a hét minden napján, a nap 24 órájában üzemelni fognak.
Nagy reményeket fűznek az új technológiához a rendfenntartók, bíznak benne, komoly visszatartó erővel bír majd. Éppen ezért manchesteri rendőrség bejelentette, több mint százat szerelnek fel a városban és környékén hamarosan, de Glasgow és Edinburgh térségét is alaposan megszórják a gyorshajtók veszedelmével.
Az Egyesült Királyságban a gyorshajtásért kiszabható legkisebb bírság 100 font, vagyis mintegy 43 ezer forint, mellé pedig három büntetőpontot is az ember nyakába varrnak.

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak