
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Dél-afrikai pilóta, Rudolph Erasmus nemrégiben az előírásoknak megfelelően indult útnak Bloemfonteinből Pretoriába, amikor közel 3 és fél kilométer magasan észrevette, hogy egy kobra kúszott az ülése alá, majd fokozatosan elkezdett felkúszni a hátán. Nyilatkozatában elmondta, először szinte fel sem fogta, mi történt, minden erejével igyekezett megőrizni a hidegvérét, majd tájékoztatta a gép utasait, hogy egy igen erős méreggel rendelkező kígyó van a fedélzeten, ezért amilyen hamar csak lehet, kényszerleszállást kell végrehajtani.
A Beechcraft Baron 58-as típusú magángép végül Welkom városában ért földet négy utassal a fedélzetén, és szerencsére senkinek sem esett baja.
Mint az később kiderült, már a felszállást előtt észrevették a gép alatt ólálkodó kobrát, de mivel a fedélzet átkutatását követően nem találták az állatot, a személyzet úgy ítélte meg, biztonságos a felszállás. A nemkívánatos utast a landolást követően már nem találták, egyelőre nem tudni, hova tűnhetett – írta meg a BBC.
Kapcsolódó tartalmak:
Élet-halál harc volt egy repülőgépen, tragikusan ért véget egy nő útja
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Budapesten, rendőrök lepték el a járatot
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott