
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Magyar rendőrök rohamoztak meg egy EasyJet gépet a budapesti nemzetközi repülőtéren - írta meg a The Star szerdán.
A hatóságoknak egy agresszív, ittas brit utassal szemben kellett fellépniük, ugyanis nem csak az utastársait, de a személyzetet is rendkívül zavarta.
A járat Manchesterbenszállt fel, az úti célja pedig a törökországi Antalya volt. A gép azonban nem tudta elérni a tengerparti várost, így át kellett irányítani Budapestre.
A brit hírportál szerint az utasok két órát töltöttek a reptéren, majd indulhattak tovább Törökországba, az eredeti úti cél felé.
David Hector, aki családjával együtt a fedélzeten tartózkodott, a lapnak elmondta, hogy a hangoskodó férfi túl sokat ivott, majd agresszívvá vált a légiutas-kísérőkkel szemben.
Az EasyJet megerősíti, hogy március 27-én a Manchesterből Antalyába tartó EZY2139-es járat Budapesten kényszerleszállást hajtott végre egy rendbontóan viselkedő utas miatt. Az EasyJet légiutas-kísérő személyzetét arra képezték ki, hogy minden helyzetet felmérjen és értékeljen, valamint gyorsan és megfelelően cselekedjen annak érdekében, hogy a járat és a többi utas biztonsága semmilyen körülmények között ne kerüljön veszélybe. Bár az ilyen incidensek ritkák, nagyon komolyan vesszük őket, és nem tűrjük a bántalmazó vagy fenyegető viselkedést a fedélzeten. Az utasok és a személyzet jóléte a légitársaság prioritása
– olvasható a cég közleményében.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen