2025. november 16. vasárnap, Ödön
8°C Budapest

Ilyen egy apa-lánya program Kim Dzsongunnál, a játszótér már unalmas

Phenjan már a sokadik interkontinentális ballisztikus rakétáját lőtte ki Japán felé, a legutóbbi indításnál viszont Kim Dzsongun lánya is jelen volt.
Tenyek.hu
2022. november 19., szombat 17:54
Vágólapra másolva!

Az észak-koreai rakétakísérletekről tárgyal hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A megbeszélést azután tartják, hogy Phenjan interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, és a rakéta Japán körzetében érkezett a tengerbe.

Az amerikai képviselet arra szólította fel a BT 15 tagját, hogy egységesen ítéljék el Észak-Korea "veszélyes és törvényellenes magatartását". Emlékeztetett arra, hogy a kísérletekkel Phenjan megszegte a BT korábbi határozatait.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség arról számolt be szombaton, hogy a rakétaindításnál Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is jelen volt, kislányával együtt.


A jelentés szerint Kim Dzsong Un azt mondta, hogy az ország továbbra is nukleáris fegyverkezéssel kíván reagálni, ha nukleáris fenyegetés éri, és nem riad vissza a konfrontálódástól sem. Az észak-koreai vezető azt is egyértelművé tette, hogy az elmúlt napok fegyverkísérleteivel az amerikai részvételű hadgyakorlatokra kívántak reagálni.

A péntek hajnalban elindított észak-koreai rakéta Hamada Jaszukazu japán nemzetvédelmi miniszter beszámolója szerint több száz kilométert tett meg, és körülbelül 210 kilométerre Hokkaido szigettől csapódott be a tengerbe, a Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó körzetben. Dél-Korea és az Egyesült Államok válaszul újabb közös légi hadgyakorlatot tartott.

Forrás: MTI

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk