
A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott
A görög polgári légi közlekedési hatóság például bejelentette, hogy a nemzetközi és a belföldi légi járatokon feloldották a koronavírus-fertőzés elleni óvintézkedéseket, de változatlanul érvényben van a kötelező maszkviselés a repülőtereken és a repülőgépek fedélzetén.
Korábban a Görögországba utazóknak negatív teszteredményt, oltottságukat, vagy a fertőzésből történt felgyógyulásukat igazoló iratot kellett felmutatniuk.
Olaszországban az egészségügyi minisztérium rendelete alapján megszűnt az oltási igazolványok bemutatásának kötelezettsége az éttermekben, a szórakozóhelyeken, a mozikban és az edzőtermekben. Ugyanakkor erre a dokumentumra továbbra is szükség vankórházakban, vagy idősek otthonában történő látogatások alkalmával.

Fotó: MTI
Az olasz hatóságok egyben eltörölték a maszkviselési kötelezettséget a bevásárló-központokban, a munkahelyeken és az üzletekben. De továbbra is maszkot kell viselni a tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, illetve az egészségügyi és az idősápolással foglalkozó létesítményekben.
Az olasz egészségügyi tisztségviselők mindemellett erősen javasolják a maszkot a beltéri tevékenységek esetén, s magáncégek továbbra is előírhatják ezek viselését munkavállalóik számára.
Vasárnaptól az Olaszországba utazóknak nem kell kitölteniük a bonyolult online uniós utas-nyomonkövető űrlapot, amelyet eddig a repülőtéri bejelentkezésnél követeltek meg.
A korlátozások feloldása mellett a közegészségügyi hatóságok éberséget sürgettek, hangsúlyozva, hogy a járvány még nem ért véget.
MTI

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus