
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
A belga szövetség szerdán közösségi oldalán számolt be arról, hogy az egykori középpályás agyvérzésben hunyt el egy leuveni kórházban.
"Elvesztettünk egy legendát. Mindent köszönünk, Kis Tábornok!" - tették hozzá utalva Van Moer becenevére.
Van Moer 57 alkalommal lépett pályára a belga válogatottban, amellyel részt vett az 1970-es mexikói, valamint az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. Utóbbin csereként játszott a magyarok ellen 1-1-re végződött csoportmérkőzésen, amely Mészöly Kálmán együttesének búcsúját jelentette. Az első félidő végén még a magyarok vezettek 1-0-ra, Van Moer a szünet után lépett pályára.

Van Moer pályafutásának 1972-ben egy lábtörés vetett majdnem véget, de később visszatért, és Guy Thys szövetségi kapitány - elismerve képességeit és jó vezetői tulajdonságait - a kulcsemberek között számított rá az 1980-as olaszországi kontinensbajnokságon döntős együttesben.
A középpályást 19 éves klubkarrierje során három alkalommal választották meg hazájában az év labdarúgójának, a Beveren mellett az Antwerp, a Standard Liege, a Beringen és a Sint-Truiden labdarúgója volt. Az aktív játékkal 1984-ben hagyott fel, majd edzőként maradt a sportágban. A kilencvenes évek közepén előbb az akkori szövetségi kapitány, Paul Van Himst munkáját segítette másodedzőként, majd 1996-ban öt mérkőzés erejéig ő irányította a válogatottat. Az őt váltó Georges Leekens a közelmúltban, 2017 októbertől 2018 júniusáig a magyar válogatottnál dolgozott kapitányként.
MTI/Fotó: rbfa.be

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban