
Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

A gibraltári parlament tájékoztatása szerint a csütörtöki népszavazáson a jogosultak mintegy 52 százaléka járult az urnákhoz, és körülbelül 62 százalékuk voksolt a jogszabály javasolt enyhítése mellett - jelentették be pénteken helyi hivatalos források.
Fabian Picardo, a gibraltári kormányzat vezetője - aki maga is az enyhítés mellett foglalt állást - az eredményt a Twitter internetes közösségi oldalon "a nők számára nagyszerű eredménynek" nevezte. "Azon fogunk dolgozni, hogy bevezessük a tanácsadásra és a biztonságos, legális terhességmegszakításra vonatkozó új szolgáltatásokat" - közölte, hozzátéve, hogy a kiegészítés 28 napon belül lép életbe.
Gibraltár büntető törvénykönyve mostanáig csak akkor engedélyezte a terhességmegszakítást, ha az anya élete veszélyben forgott, minden más esetben életfogytiglani börtönbüntetés járt érte. Jóllehet e jogszabályt a gyakorlatban nem alkalmazták, a gibraltáriaknak korábban a szomszédos Spanyolországba vagy az Egyesült Királyságba kellett utazniuk, ha abortuszt szerettek volna végeztetni.
A törvény most elfogadott módosítása a terhesség 12. hetéig lehetővé teszi az abortuszt, ha a várandósság veszélyezteti az anya fizikai vagy mentális egészségét, továbbá akkor is, ha a magzat nem egészséges, különleges esetben pedig a 12. hét után is engedélyezhetik. Az enyhítés ellenzői azzal érveltek, hogy a kiegészítés megfogalmazása alapján komolyabb indok nélkül is lehetségessé válhat a 12. hét utáni terhességmegszakítás, elemzők viszont rámutatnak arra, hogy a gibraltári abortusztörvény még ezzel az enyhítéssel együtt is Európa legszigorúbbjai közé tartozik.
A referendumot eredetileg 2020 márciusában tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották.
MTI/Fotó:Shutterstock

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket