
Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen
Vandi Verma, a NASA egyik mérnöke szerint ez az első ilyen jellegű dokumentáció. Azt mondta, a 16 perces felvételt egy nagyjából 27 méter hosszú út során rögzítette néhány napja a Perseverance mikrofonja - közölte az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) csütörtökre virradóra.
"Nagyon hangos, amikor a kerekeivel köveken halad" - ismertette Verma, aki szerint ennek oka, hogy fémből készültek a marsjáró azon felületei, amelyeken gurul.
"Ha én ilyen hangokat hallanék a kocsimban, félreállnék, és hívnám az autómentőket. De ha elgondolkodunk azon, mit hallunk, és azt hol vették fel, akkor minden világossá válik" - tette hozzá kollégája, Dave Gruel.
A Perseverance a múlt héten először próbálta ki lézerét, és küldött hangfelvételeket a Földre. Az egytonnás, hatkerekű jármű több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázattal teli manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben.
A mintegy 45 kilométer átmérőjű területet két év alatt fogja megvizsgálni a rover. A tervek szerint egy teljes marsi évig - 687 földi napig - dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.
MTI/Címlapfotó: mars.nasa.gov/Mars Perseverance Sol 16: Left Navigation Camera (Navcam)

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett