
Zsolti gazda kétszáz hátrányos helyzetű diáknak segítette a tanévkezdését
Osztálykirándulásra szánt üdítőket, iskolatáskákat, taneszközöket is adományozott Gáspár Zsolti az összevont Lucfalvi Általános Iskola diákjainak.
Tenyek.hu 2023. szeptember 29., péntek 09:39
A Farm VIP sztárjának az útja Nagybárkány után a Lucfalvi Általános Iskolába vezetett, ahol a diákok az iskolatáskák mellett taneszközöket is kaptak, valamint minden gyereknek jutott üdítőt és szörp is, amit hatalmas örömmel fogadtak.
Az intézményvezető: Klagyivik Attiláné Ilona elmondta, hogy nagyon köszönik Gáspár Zsolti és Szpisák Gyula képviselő segítségét, mert a gyerekek nagyrészt hiányt szenvednek a megfelelő iskolatáskák és taneszközök meglétének, a szörpöknek és szívószálas üdítőknek pedig külön örült, hiszen pénteken Szilvásváradra mennek kirándulni, ahol jól fog jönni a frissítő.
A Farm VIP műsorvezetője elmondta, hogy az ő gyerekei kitűnő tanulók, így a kisdiákokat is arra kérte, tanuljanak és figyeljenek a pedagógusok szavára! Hangsúlyozta az angol nyelvtanulás és a rendszeres sport fontosságát is.
Eddig közel ötezer iskolatáskát adományozott a Gáspár család a Nógrád vármegye településein élő diáknak a „Gyerekek irány a suli!” című projekt keretében.
Zsolti gazda ezen projektjét követően a karácsonyi időszakra készül majd, legközelebb mikuláscsomagokkal tér vissza a gyerekekhez decemberben.
+Ez is érdekelheti

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát





