
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
Zsigó Róbert közölte: a kormány a járvány miatt döntött úgy, hogy még több támogatást szeretne adni az időseknek, ezért előre hozták a 13. havi nyugdíj kifizetését. Februárban tehát dupla nyugdíj érkezik, az átutalás 11-én történik, a postai kézbesítés pedig 9-én kezdődik.
A 13. havi nyugdíj kifizetésére 371 milliárd forintot fordít a kormány, amit a gazdaság jó teljesítménye teszi lehetővé - emelte ki. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a gazdasági növekedésből a gyermekes családok, a munkavállalók és a fiatalok mellett az idősek is részesüljenek - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a nyugdíjasok megélhetését a rezsicsökkentés, és több alapvető élelmiszer árának a befagyasztása is segíti.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a választások közeledtével a baloldal megint csak ígérget az időseknek, ugyanúgy, mint a 2006-os kampányban. "Gyurcsány akkor is fűt-fát ígért a nyugdíjasoknak, aztán elvett tőlük egyhavi nyugdíjat. Akkor tizenötször emelték a rezsit, a duplájára emelték az élelmiszerek áfáját, valamint bevezették az időseknek a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A baloldal programja ma is ugyanez" - fogalmazott az államtitkár.
Zsigó Róbert azt is mondta, a "kijelölt miniszterelnök-jelöltjük" minden nap elmondja, hogy a rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj és az élelmiszerárstop "ostobaság", és szerinte a vizitdíjat és a kórházi napidíjat nem kellett volna eltörölni. Ha a baloldalon múlna, akkor nyugdíjprémium sem lenne, mert a gazdaságpolitikájukkal a gazdasági növekedést is veszélyeztetnék - hangoztatta az államtitkár. Zsigó Róbert szerint Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy a baloldalnak az a jó, ha minél több idősebb szavazó hal meg a járványban, mert azzal szerinte a baloldalnak nagyobb az esélye a hatalomra.
Az államtitkár a Facebookon arra kérte az időseket, ne hagyják, hogy kihasználja őket a baloldal, mondván: az idősek megbecsülésében is előre kell menni, nem hátra.
MTI / Címlapfotó: Facebook / Zsigó Róbert

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról