
Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!
Zsédenyi Adrienn, művésznevén Zséda többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő a Mokka kedd reggeli adásában mesélt arról, egyáltalán nem lehetetlen híres emberként kissé háttérbe vonulni a bulvár világától annak ellenére, hogy az ő életében is voltak hatalmas fordulópontok.
Zséda szerint részéről egy ösztönös és tudatos döntés volt, amikor elhatározta, akik kedvelik a zenéjét, azok őt is szakmaisága miatt szeressék, ebből pedig kevésszer engedett a bulvár világ kedvéért. Élete most újabb mérföldkőhöz érkezett, 16 éves fia már fiatal felnőttnek számít ezért bontogatja szárnyait, de mindig ott van édesanyja mellett, elkíséri őt a koncertekre és folyamatosan támogatja őt, bármi történjék.
Az énekesnő hamarosan új koncerttel jelentkezik majd, melynek előkészületei természetesen már javában zajlanak, július elsején pedig valódi dívaként áll majd színpadra.

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle