
Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin
Zente volt az első baba Magyarországon, aki megkaphatta a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát. 2019-ben az ország egy emberként fogott össze, hogy időben sikerüljön összegyűjteni a gyógyszer árát. Zente azóta már hároméves nagyfiú, óvodába jár, verset szaval és járni tanul. A hétfőn feltöltött videóban látszik, hogy Zente a vízben is nagyon jól érzi magát.
"A víz, izombetegségek esetén egy áldás. Sokkal több mozgásszabadságot ad, mint a szárazföldi lét, úgyhogy mióta kiderül Zenti betegsége, amennyit csak lehet, vízben van. Bevetettünk mindent a kezdetektől. Lavor, kiskád, nagykád, felfújható medence, fémvázas medence, polimedence... Zente most 3 évesen tanul csak merülni, mert mára lett annyira okos, hogy megértse mi a feladat és légzés szempontjából sem jelent már veszélyt, hála a kezelésének. Aggódtam picit, mert 3 évesen már bejönnek a képbe a félelmek is, de Ő most is bátor"- írta a videó mellé Zente édesanyja.

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége