Vonzó ajánlatot kapott Fodor Zsóka a fellépése után, azonnal igent mondott

Erre nem tudott nemet mondani.

Évtizedek óta elkápráztatja a közönséget a színpadon, de a televízió képernyője előtt is rabul ejti a nézőket Fodor Zsóka. Noha már 83 éves, de energikusabb, mint valaha. A Mokka hétfő reggeli adásában elárulta, hogy mi az, ami élteti.

Még a színészkollégáit is lenyűgözi Fodor Zsóka szellemi és fizikai frissessége, no meg a humora is, ami mindig vidám pillanatokat okoz a kulisszák mögött is.

Zsóka minden zokszó nélkül, egy panasz nélkül játszik, sohasem fáradt, mindig csinálja, tudja a szöveget. Tehát egyszerűen ez olyan példa előttünk, ami szerintem nagyon kevés mostanában, hogy valaki ilyen idősen, ilyen aktív legyen szellemileg és fizikailag is

- mondta róla Deutsch Anita, ugyanis a társulattal minden nap fellépnek, és a fiatalabbnak sem könnyű ezt az intenzitású munkát végigcsinálni.

A fáradhatatlan színésznő emellett önálló esttel is készül a közönség elé lépni, és még 83 évesen is várja az új kihívásokat.

Nekem az a boldogság, hogy meghajolok, és felrobban a közönség

– mesélte és cinkos mosollyal az arcán elfogadta Csehy András riporter meghívását egy kis kitérőre. Az 50 fokos barackpálinkával való koccintásnak ugyanis nem lehet ellenállni.

2025. február 03. 13:27
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family