
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
Noha Miló Viki és Janicsek Attila boldogan kimondták egymásnak az igent a Házasság első látásra harmadik évadában, a kapcsolatuk korántsem indult felhőtlenül. A 47 éves világbajnok ökölvívó nemrég a Mokka vendégeként elárulta, bár elsőre nagyon szimpatikus volt számára a szakértők által kiválasztott párja, a nászúton már hamar ellentétekbe ütköztek. A friss házasoknál több alkalommal is konfliktushoz vezetett a kézfogás vagy csók kérdésköre, mivel míg Attila közeledni szeretett volna Vikihez, addig felesége nem nagyon tudta elfogadni a fizikai közeledését, és türelemre intette.
Viki később a szakértők előtt, könnyek között vallott egy gyermekkori traumájáról, amelynek köze lehet ahhoz, hogy a teste tiltakozik Attila közeledése ellen. A drámai vallomás ellenére nem rendeződött teljesen a házaspár kapcsolata, ugyanis az új páros, Zavira és Brem Laci meglepetés esküvőjén már ismét tapintható volt rajtuk a feszültség.
Miközben a menyasszonyt és a vőlegényt összeadták, Attila feleségéhez fordult, és arról kezdett beszélni, milyen „kis tündér” volt akkor, amikor ők ketten álltak az oltár előtt, ám az ökölvívó arra kérte, a szertartást nézze.
A jelenet később ismét problémát okozott kettejük között.
Egyszerűen most az a fajta közelség, vagy az a fajta nézés engem borzasztóan irritál, és nem kapok megint levegőt
– fogalmazott Viki.
Attila azonban máshogy látta a dolgokat.
Az, hogy az emberi mivoltomban nagyobb tiszteletet kérek, tegnap nagyon élesen megfogalmazódott bennem. Én nem egy lerázható rongy vagyok, amit csak úgy eldobunk, hanem igenis vannak bennem érzések. Vannak bennem kellemetlen pillanatok, amiket a modoromnak köszönhetően elfojtok magamban, és nem adom ki abban a pillanatban, hogy ne robbanjon föl
– fakadt ki a férj.
Viki azzal folytatta, hogy két-három nap alatt ne várjon tőle csodát Attila, mert neki több idő kell ahhoz, hogy nyitni tudjon felé. A sales manager viszont csalódottan jegyezte meg, nem fog 2060-ig várni azzal, hogy egyáltalán ránézhet a feleségére. Azt is kijelentette, hogy pánikrohama volt amiatt, hogy miközben próbál Viki kedvére tenni, felesége folyamatosan elutasítja őt.
Éjszaka volt egy pánikrohamom, régen nem voltam már ilyen helyzetben, mert igyekeztem mindig magamat stabilan tartani, de úgy látszik, most eluralkodott rajtam az érzelem
– vallotta be megtörten Attila.
Nyitókép: TV2 Házasság első látásra

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?