
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Augusztusban elköszön a nézőktől Pachmann Péter, aki a TV2 indulása óta meghatározó arca volt a csatornának.
Bár műsorvezetőként már nem láthatjuk őt a képernyőn, továbbra is szoros kapcsolatban marad az anyacsatornával: a háttérben aktívan részt vesz a TV2 Akadémia megújításában.
A döntés mögött magánéleti okok állnak – Péter az ősztől elsősorban édesapaként szeretne jelen lenni, ami új időbeosztást és más fókuszt kíván. A képernyőtől való búcsú tehát nem visszavonulás, hanem tudatos váltás.
Az elmúlt 28 évben Pachmann Péter szakmai elhivatottsága, hitelessége és sokoldalúsága számtalan riportban, interjúban és élő műsorban mutatkozott meg. Nemcsak televíziósként, hanem íróként és tanárként is maradandót alkotott. Mostantól a háttérben, az Akadémia megújításának egyik kulcsszereplőjeként folytatja TV2-es pályafutását.
Több, mint tízezer adással és több tízezer szakmai kilométerrel a hátam mögött különösen nehéz ez a búcsú. Az életem több mint felét a TV2 képernyőjén töltöttem. Tapasztaltabb, bölcsebb – és boldogabb – lettem, mintha ez a hatalmas kaland nem lett volna az életem része. A napokban kaptam egy üzenetet egy nézőtől, aki elmesélte, hogy gyerekként a kilencvenes évek végén engem nézett, ma pedig már nős ember, akinek a kisfia lát reggelente a Mokkában. Ennél szebb visszajelzést nem is kaphattam volna
– idézte fel emlékeit Pachmann Péter.
Szalai Vivien, a TV2 Csoport Hírigazgatója így kommentálta a búcsút:
Pachmann Péter a TV2 alapító csapatának tagjaként hosszú éveken át stabil, megbízható szakmai jelenlétével járult hozzá az infotainment műsorok sikeréhez. Köszönjük elkötelezett munkáját.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát