Visszatér Schobert Norbi, újra „teljesértékű ember” szeretne lenni

A fitneszguru felnéz feleségére, akit sokkal erősebbnek tart minden szempontból.

Embert próbáló időszak van Schobert Norbert háta mögött, alaposan elkerülték az üzleti sikerek, de ami még rosszabb, az egészségügyi problémák sem kímélték. A fitneszedző azonban, úgy tűnik, megpróbál minden rosszat hátrahagyva újrakezdeni, hétfőn közzétett bejegyzésében ugyanis bejelentette, díjmentes edzéssel tér vissza a nagyközönség elé.

Norbi a Tények.hu megkeresésére elmondta, a gondok két évvel ezelőtt kezdődtek. Miután megkapta a Covid-oltás második dózisát, borzasztóan szenvedett, hetekig tartó láz kínozta. Egyik nap aztán, azt követően, hogy kutyájával futni volt, a ház előtt stroke-ot kapott, és mentőhelikopter szállította kórházba. Ettől kezdve sem az üzlet, sem a torna nem ment már úgy, mint korábban.

Ebből próbálok most kitörni, újra egy teljesértékű emberré válni

– mondta reménnyel teli hanggal Norbi, aki edzőként is szeretne ismét kiteljesedni.


Az első ingyenes edzését szeptember 19-én este tartja, és számára különösen sokat jelent, hogy valóban nem kér pénzt ezért. Elmondta, már a kilencvenes években is csinált hasonlót az egykori Budapest Sportcsarnokban, és mindig is szeretett volna valamit adni az embereknek.

Ezúttal egy enyhe, könnyű, „light-os” átmozgatásra várja azokat, akik hozzá hasonlóan túl vannak egy stroke-on, akiken legalább negyven kiló súlyfelesleg van, de bármilyen sportolni vágyót szeretettel fogad.


Rubint Réka és Schobert Norbert kedden ünneplték 21. házassági évfordulójukat, és Norbi elmondta, a példaképének tekinti feleségét, hiszen óriási mértékben segíti őt a nehéz időkben.

Sokkal erősebb minden szempontból

– fogalmazott Norbi, hiszen úgy látja, párja „ha mélyen van, akkor sincs mélyen”. Felnéz rá, amiért sosem adja fel, és őt is az újrakezdésre ösztönzi.

Címlapfotó: Schobert Norbert/Instagram

2023. szeptember 06. 13:45
Kórházba került Váczi Gergely, műteni kellett
A nehezén már túl van.
Elhunyt Jakabházy László
87 éves volt.
Elképesztő égi jelenségben lehet részünk, életünkben csak egyszer adódik ilyen
Szabad szemmel is látható lesz.
Őrizetbe vették Dél-Szudán alelnökét az elnökhöz hű erők
Dél-Szudánban az elnökhöz hű katonai egységek őrizetbe vették az afrikai ország alelnökét, Riek Machart - jelentette...
Bejrút: többen meghaltak egy izraeli támadásban Libanon déli részén
Tüzérségi támadás ért egy járművet.
Te jó ég, szétszedi a lakást!
Szétszedik a nappalit, lopnak a konyhapultról, leverik a tévét vagy éppen ott ólálkodnak, ahol nagyon nem kéne. Gond...
family
Életem 200 kiló felett!
Minden vágya, hogy felüljön egy repülőre. De ez 200 kilósan nehéz... Nehezen vagy sehogy sem férne bele egy székbe. ...
family
Tények teljes adás, 2025. március 27., csütörtök
GYILKOSSÁG - Megölte a gyerekkori barátját egy férfi Monoron. Részegen ünnepelték a névnapjukat, amikor összevesztek...
Nem csaljuk meg egymást!
Sokan azzal támadják Orosz Barbarát, hogy nincs is férje. Hogy az az ember, akiről ő élete szerelmeként beszél, nem ...
family
Gyere rám, Bali!
30 fok, egzotikus piacok, lélegzetelállító tengerpart, Balira repült Varga Viktor és most első kézből mutat meg mind...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.