
Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban
Két teljes év kihagyás után először, várhatóan 2022. április 14-én, a Budapest Park évadnyitóján tudjuk ott folytatni, amit abbahagytuk: egy ízig-vérig Quimby bulival tervezünk visszatértni, magunk mögött hagyva ezt a sok szempontból rendhagyó időszakot.
Sok még a bizonytalanság a zenekar körül, de előre tekintünk és bízunk benne, hogy hamarosan újult erővel csaphatunk a húrok közé, üthetjük a bőrt, fújhatjuk a rezet, verhetjük a billentyűket és Veletek együtt üvölthetjük a kedvenc dalainkat a csillagok alatt - tették közzé.
Az együttes 2020-ban adott ki egy váratlan közleményt, amelyben lemondták az összes koncertjüket, ugyanis frontemberük, Kiss Tibi az év végéig terápiás céllal visszavonult a nyilvánosság és a média elől.
A népszerű művész korábban már felvállalta függőségét, és könyvet is írt róla.
"Valahogy úgy kezdődött, hogy az életvitelemnek köszönhetően szép lassan kezdtem kimerülni, kikészült az idegrendszerem, fizikálisan és lelkileg is bekattantam. Éreztem, hogy valami nagy baj van, de nem tudtam megfogalmazni pontosan, micsoda. Nem tudtam aludni. Ettől menekülőre váltott az agyam, és iszonyatosan felgyorsulva gondolkodtam már, ami maga negatív dolgokat szült.Az a lényege, hogy minden elől menekülni próbáltam, és nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna felelősséget vállalni, de úgy éreztem, nem tudok. Valahogy úgy éltem, hogy este 6-1/2 7-kor felkeltem, naponta kétszer lementem az éjjel-nappaliba, egyszer egy kínaiba valamikor délután, meg egy üveg whisky, hogy tudjak aludni. De mivel nem tudtam aludni, bevittek egy kórházba és akkor ott rákattantam a gyógyszerekre. Akkor még nem tudtam, hogy igazából függőségről van szó, bár akkor én már rendszeresen, napi szinten adtam neki. Egész nap be voltam állva. És jöttek a hivatalos dealerek, jöttek a gyógyszerek. A gyógyszerek megmentettek időlegesen, mert legalább tudtam aludni. Leszedáltak, magyarán. Igen ám, csak machinálni kezdtem velük, ide-oda sakkoztam. Viszont kizárólag gyógyszerekkel nem tudtam létezni, mert akkor el voltam tompulva. És valahogy a sakkozás nem jött össze”
Címlapfotó: Facebook/Quimby

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én


