Világszintű piaci rést töltött be a magyar anya-lánya páros, külföldről is a csodájukra járnak

Kezeikkel a nyugalom szigetére repítik vendégeiket.

Pálfiné Szabó Paulina és lánya, Kalmár Paulina júniusban Budapest szívében, a Dorottya utcában nyitották meg Európa első és egyetlen körmökkel végzett testrelaxációs szalonját, a Scratch & Joy Body Relax Studio-t.

Az üzlet nyitásakor az első és legfontosabb dolguk az volt, hogy levédessék az ötletüket, hiszen nem csak Európában, de a világon is ők az elsők, akik ebbe belefogtak.

Szerkesztőségünk most utána járt, mi adta az alapötletet a különleges és egyedülálló szalonhoz, illetve azt is kiderítettük, milyen jövőbeli tervekkel, célokkal indította útjára a család az egyre népszerűbb vállalkozásukat.


Kalmár Paulina – a stúdió projektmenedzsere, egyben egyik alapító tagja – elárulta, hogy egy gyermekkori, kedves gesztus nőtte ki magát hiánypótló üzletté.

Mikor kicsik voltunk a testvéreimmel, akkor a nagymamánk mindig mellettünk volt és úgy próbált minket megnyugtatni, meg elaltatni, hogy a körmeivel cirógatott, vakargatott minket. Mi személy szerint a hátunkat és a lábainkat szerettük a legjobban, de sajnos a nagymamánk már 3 éve nincsen köztünk. Így a legkisebb öcsém, a Gáborka egyszer csak mondta, hogy neki ez mennyire hiányzik és mindig ment anyához vagy hozzám, hogy cirógassuk. Majd megkérdezte, hogy nem létezik-e ilyen szalon, mert akkor biztos, hogy menne

– mesélte nosztalgiázva.


A fiatalok eleinte csak hülyéskedtek, aztán egyre komolyabban vették és utána néztek az interneten. Nagy meglepetésükre nem találtak ilyet sehol a világon, csak hagyományos masszázsszalonokat.

Ott azonban az elsődleges szabály az, hogy nem lehet hosszú körmük a masszőröknek, míg ez a fajta cirógatás pontosan azt követeli meg.

Mi nem masszírozunk, csak cirógatni és vakargatni tudjuk a vendégeinket, így ezáltal már egyre többen járnak hozzánk

- mondta elégedetten Paulina, aki nem csak megálmodta a szolgáltatást, de gyakorolja is, hiszen édesanyja és a tanulók mellett ő is kezeléseket végez.


Általában 30 és 45 perces terápiákon vesznek részt a vendégek, ám az a tapasztalat, hogy aki csupán fél órára megy, idő közben 45 percre módosítja azt. Aki háromnegyed órát vesz igénybe az pedig másfél, akár két órát, sőt négykezes cirógatást is szívesen elfogadna. A vakarás ugyanis már az első 5 percben ellazítja az embereket, vannak, akik testrészenkét pár percre el is bóbiskolnak.

Éppen ezért olyanoknak is ajánlják a kezeléseket, akik rosszul alszanak, vagy éppen sokat stresszelnek.

Főként a középkorosztály (30-50) érdeklődik az innovatív feltöltődés iránt, közülük is inkább a sportemberek, az üzletemberek, az üzletasszonyok. Sőt, többen már első alkalommal párban érkeznek.


Ugyan csak pár hónapja nyitott meg az üzlet, az anya-lánya páros máris visszajáró vendégeket szerzett.

Vendégeink 80 százaléka visszajáró vendég. Azért mondok 80 százalékot, mert 20 százalék turista. A turisták viszont kérdezik, hogy ’ha hazamegyünk, akkor milyen szalont keressünk, ahol van ilyen?’. De nem tudunk nekik mondani semmit, mert hogy nem létezik ilyen szalon sehol máshol

- fejtette ki Paulina, aki büszkén elárulta, hogy magyar kisvárosokból és külföldről – méghozzá Dubaiból, Monacóból és Marbelláról – is kaptak már megkereséseket az üzlet terjeszkedésével kapcsolatban.

Fotók: TV2 Mokka/ Scratch & Joy Body Relax Studio hivatalos Facebook-oldala

2023. szeptember 06. 17:13
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...