
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A tűdő- és szívtranszplantált nők terhessége rengeteg kockázattal jár, csak alapos felkészítés és szigorú ellenőrzés mellett engedélyezett, így nem is gyakori.
Azért is számít extrém esetnek, mert ha bármilyen komplikáció lép fel, azzal mind az anyuka, mind a születendő gyerek élete veszélybe kerül.
Az óriási ritkaság először történt meg Magyarországon, a Semmelweis Egyetem Klinikáján – áll az intézmény keddi közleményében.
Az édesanya egy nagyon ritka és súlyos tüdőbetegségben szenvedett, végül 2019-ben végeztek rajta transzplantációt.

„Fantasztikus, hogy ebből a szörnyű kórból úgy épült fel, hogy még egy kisbabának is életet tudott adni. Így itt egyszerre két életet is megmentettünk” – mondta el dr. Rényi-Vámos Ferenc, az átültetést végző orvos.
A 30 éves nőnek fél évig tartott a felkészítése. Kezelőorvosaival kiváló együttműködést folytattak, megvizsgáltak miden lehetséges szövődményt. A sikeres szülést ezek mellett az is nagyban segítette, hogy az édesanyának nem voltak társbetegségei, és a beültetett szervvel sem vetődött fel semmilyen probléma.
A kisfiú 3140 grammal jött a világra, és a Bence nevet kapta, édesanyjával pedig már el is hagyhatták a kórházat.

Fotók: semmelweis.hu

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát