
,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg
A világhírű divattervező, Vera Wang a napokban varrógépet küldött egy tehetséges 9 éves kislánynak, hogy az valóra váthassa az álmát és ruhákat készíthessen.
Kanizsai-Silka Ágnes a péntek reggeli Mokkában reagált a páratlan gesztusra, majd a vágyak megvalósításáról és az ahhoz vezető útról mesélt.
A divatszakértő úgy véli, ha hiszünk magunkban, akkor elhatározásainknak sikerülniük kell.
Ő is gyermek volt, amikor szenvedélyévé vált az öltözködés. Szegény körülmények között nőtt fel, ám amikor az iskola mellett elkezdett dolgozni, minden hónapban vett a pénzéből egy butikos ruhát.
Mindig is megvolt az igénye a szépre, a jóra, a különlegesre, így kitanulta a szakmát, hogy minél gyönyörűbb és díszesebb ruhakölteményekben tudjon járni.
Sissy volt a példaképe, így a vendéglátó tanulmányai és munkái mellett elkezdett magának egyedi darabokat varrni.
Eleinte nem voltak sikerélményei, de ahogyan egyre többet gyakorolt, belejött a ruhakészítésbe.
Mertem álmodni és mertem 48 évesen váltani egy teljesen más szakmába és végre azt csinálhattam amiért születtem, amiért itt vagyok. A vendéglátót is nagyon szerettem, meg sikeres is voltam benne, de azt mondom, hogy ez egy kislány álma, hogy legyen egy olyan szalonja, legyenek olyan ruhái, amiket megálmodik
- mondta Ágnes, aki mindenkit arra bíztat, hogy merjen belevágni az álmai megvalósításába.

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira